MENÜ

VÖRÖS KÍGYÓ SZELLEMI MŰHELY
  
           


 

A tanfolyamok anyaga a legtöbb esetben a csoportos foglakozásokon kívül  egyéni oktatás keretében is elsajítható.S lehetőség van távoktatásra is,skypon keresztül, mind egyéni foglalkozás, mint tanfolyam esetén.Ezekről érdeklőni lehet a : 30-316-4074-es számon telefonon, és a hajnalura@gmail.com email címen.


 

 

TANFOLYAMOK

 

 

 

Agusztusi, szeptemberi programok:

 

 

 

KALIFORNIAI

“TISZTÁNLÁTÓ“  TANFOLYAM

 

 

A “tisztánlátás” minden ember veleszületett képessége.Ezt a természetes képességet a társadalom igencsak megkérdőjelezi és nem igazán tolerálja. A tisztán látó ugyanislátja az igazságot. 

 A tanfolyam, egyszerű módszerekkel visszaállítja ezt a természetes emberi tulajdonságot, túllépve a vallási-, és egyéb dogmák, elvárások határait.

 

Első szakasz: az Alap”eszközök” elsajátítása

 

  -Megtapasztalhatod a saját tisztánlátásod.

  -Megtanulod átformálni energia rendszeredet, ahhoz optimálisabban kapcsolódni, hogy e képességet a legjobban, akaratodtól függően tudd használni és irányítani. A “vezető ülést” a fej középpontjába, a 6. csakrába helyezni, - okozat helyett okká válni, áldozatból sorsuk irányítójává

  -Segít az e képesség következményeképpen fellépő Tudatnövekedést feldolgozni/kezelni tudd, valamint, hogy a társadalom és a külvilág reakcióit semlegesen tudd fogadni.

  - kitűnő módszert ad a gátló energia blokkok megtalására, feloldására.

  -Visszahívni a saját, autentikus energiáikat, melyek a Múltban vagy a Jövőben  maradtak,  és feltöltődni ezekkel a Jelenben.

  - Ferlismerni a saját Igazságunkat, és mások elvárásai helyett azt megélni,  követni. Önbizonyosságot nyerhetsz.

 

2.Szakasz:           

 

A második fázisban a műhelyek felfrissítik az alkotás és a rombolás képességét, feldolgozzák az előző tisztánlátó életekből visszamaradt büntetéseket, blokkokat. Képessé tesznek az igazság és hazugság közti különbség meglátására.

                                                                                    

               

Időpontok:augusztus 29. csütörtök, s utána minden második csütörtök, öszesen 4 alkalom.                  

Részvételi díj: (4x3 óra) 16.000 Ft, augusztus 26-ig egyösszegben történő befizetés esetén 13.000 Ft

Helyszín: Budapest

Beiratkozni és érdeklődni lehet a

hajnalura@gmail.com, és a 0630-316-4074 mobilon

 

                                         

 

                                     Maja tanfolyam

A   maja szinkronárium alapjai

                                                   

Felépítés: színek, tónusok, pecsétek, hullámok , paloták,

Személyes galaktikus szignatúra,

Előző életes programkapcsolatok, Crono pszí

               

                kezdő időpont: szeptember 6. kedd, 18.00 óra,

   utána minden második kedden, összesen 4 alkalommal

              díj, amely magában foglalja a jegyzet árát is: 22.000Ft

               jelentkezni: a hajnalura@gmail.com emailen, vagy    a30-316 4074 telefonon

 

 

 

 

 

 

 

 

        JOBBAGYFÉLTEKÉS SZÁMMISZTIKA

 

 

Speciális módszerrel a Pithagoraszi számisztika alapjai

 

Szeretnéd magasabb tudatossági szintedről látni, hogy mit mutat az adott személyről, helyzetről, problémáról a számmisztika?

 

Szeretnél jobban kapcsolódni a tudatalattiban tárolt végtelen tudáshoz?

 

A számmisztika  az egyes számokhoz kapcsolódó minőségek (azok különböző megjelenési formái: harmonikus , diszharmonikus - alul, túlműködtetett-) és azok  kombinációját használva segít elmélyíteni önismeretünket, utat mutatni, hogy megismerjük és minél jobban megoldjuk az előttünk álló kihívásokat.

 

A tanfolyamokon, a könyvekből alapvetően a szükséges ismeretanyagot, módszertant sajátíthatjuk el és az előadók, szerzők tapasztalataival is megismerkedhetünk.

 

Ám minden ember , minden , helyzet egyedi , még akkor is  ha két  képlet azonos  vagy nagyon hasonló . A bal-agyféltekében, a racionális elmében tárolt tudás,elemző rendszer kevés ahhoz, hogy a lehető legjobb értelmezést, megoldást megtaláld.  Szükséged van a másik oldalara is.

 

 

                                                       

                                                       

 

A műhely időtartama: 6 alkalom

Kezdési időpont: 2016. szeptember 8. csütörtök,  18 óra (utána két hetente, csütörtökönként) 6 alkalommal

Részvételi díj: 21.000,- Ft (jelentkezéskor , esetleg az első alkalommal 7.000 Ft-ot előre fizetendő )

                                     

 

 

 

NŐI MANIFESZTÁLÓ ERŐK

 

A Nők függetlenül attól, hogy tudatában vannak-e profik a manifesztálásban. Rendelkeznek az ehhez szükséges energiával, és tudják azt működtetni,

Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy a nők képesek gyakorlatilag a semmiből egy új emberi testet létrehozni, növeszteni, táplálni.

 

Ezek az energiák, ez a tudás nemcsak egy baba testének létrehozására alkalmasak, hanem attól függően, hogy a szóban forgó nőnek mik a tervei céljai, nagyon eredményesen használhatóak, gyógyításra, alkotásra, kapcsolati terek behangolására.

 

 

Ha tudatosan használod ezt az erőt, sokkal eredményesebb lehetsz terveid megvalósításában.

Ezen energiák ilyen célú használatát, társadalmi, vallási hatások, dogmák, hiedelmek, előző, jelen életből származó tapasztalások, sérülések korlátozzák. A műhely keretében feltárjuk és oldjuk ezeket.

 

Megismerjük, hol helyezkednek el ezek az energia csatornák, merre áramlik ez az energia. Meg tanuljuk irányítani, öngyógyításra, saját terveink megvalósítására használni azt. Megtanuljuk, hogyan függetlenítsük magunkat - ezen energia használata során - mások befolyásától, korlátozásától, hogyan hangoljuk be a kapcsolati tereket.

Megnézzük, hogy a saját terveinek kívül még kinek a céljai megvalósítására fordítjuk ezen energiánkat. Módosítjuk az előnytelen egyezségeket.

 

A csoportenergia áldásait kihasználva, a Berkely Psyhic Istitut, California, „tisztánlátó, gyógyító és tanácsadókurzusainak módszereit- használjuk ehhez.

 

Időpont: augusztus 14.  9.00-18.o0

Részvételi díj: 10.000Ft, 50% előleg befizetésével

Helyszín:      Budapest, Jelentkezés: e-mail-ben vagy sms-ben 

E-mail:hajnalura@gmail.com

                                                                      telefon:30-316-4074

                                                                         vezeti : Átára

 

 

 

 

NEBULÓ MŰHELYEK

 

 

 

„JÓ-TANULÓ”- GYEREKEKNEK

 

 

 

 

 

Mindenki szeretné, hogy a gyermeke jól tanuljon, sikeres kegyen az iskolában, s szorongások helyett pozitívan élje meg az iskolai létet.

 

 

 

 

 

Ahhoz, hogy egy diák jól teljesítsen az iskolában, sikeres legyen valamilyen tantárgyhoz tartozó ismeretek elsajátításában, nagyban befolyásolják az öröklött képességek, adottságok, a tanulásra fordított idő, a figyelem, koncentráció az adott tanárhoz fűződő viszony, az osztályközösséggel, iskolával kapcsolatos, tanulással kapcsolatos, egyéni, családi élmények, az egyéni és családi hitrendszerek.

 

 

 

Csak néhány idézet, rokontól, tanártól, másik gyerektől:

 

Nálunk senki sem jó tanuló, a gyerekek sem. Te is olyan hülye vagy, mint az Apád.  Sosem lesz el jeles kémiából.  Hiába tanulsz, sosem tudsz olyan jó lenni, hogy felvegyenek az Orvostudományi Egyetemre.  Szegényke ne várjunk tőle sokat, a Szabó ágra ütött.”

 

 

 

Ezek, mind bekerülnek, a gyerek energia terébe, a tudatalattijába, s nagyon jelentős hatást gyakorolhatnak a későbbi diák pályafutásra.

 

 

 

A műhely segít feloldani, azokat egyéni, családi mintákat, hitrendszereket, korábbi negatív hatásokat, az egyes tantárgyakkal kapcsolatos előítéleteket, negatív várakozásokat, amelyek gátolják az adott tanuláshoz, az egyes tárgyakhoz, kapcsolatos pozitív hozzáállást, a nyitottságot, a jobb befogadást, megértést, a jobb visszaadást, kifejezést. Segít pozitív mintákat kialakítani.

 

 

 

Segítenek a jobb koncentrálásban, s abban, hogy a negatív hatások alól folyamatosan tudja magát semlegesíteni a gyermek.

 

 

 

A csoportenergia áldásait kihasználva, a Berkely Psyhic Istitut, California, „tisztánlátó, gyógyító és tanácsadókurzusainak módszereit-Magyarországon Nikl Mária vezette be – használjuk ehhez.

 

 

 

A műhely 3 alkalomból álló sorozat

 

Részvételi feltételek: 12 év betöltése, a gyermek legyen képeskoncentrálni, csoportban dolgozni. 

 

Kezdési időpont: 2016. augusztus 10.,17., 24 , 14.00 – 16.45

 

 Részvételi díj: 10.000,- Ft (Jelentkezéskor 50%-a, a többi első alkalommal

 

 

 

Helyszín:    Budapest,

 

A Műhely vezetője: Atara

 

Jelentkezés: e-mail-ben vagy sms-ben 

E-mail:  hajnalura@gmail.com,

telefon :30-316-4074

 

 

 

                  JOBBAGYFÉLTEKÉS SZÁMMISZTIKA

 

 

 

Tanultál számmisztikát, de szeretnél jobban elmélyülni benne?

 

A könyvekből, tanfolyamokon megszerzett tudásod szeretnéd jobban alkalmazni?

 

Szeretnéd magasabb tudatossági szintedről látni, hogy mit mutat az adott személyről, helyzetről, problémáról a számmisztika?

 

Szeretnél jobban kapcsolódni a tudatalattiban tárolt végtelen tudáshoz?

 

A számmisztika  az egyes számokhoz kapcsolódó minőségek (azok különböző megjelenési formái: harmonikus , diszharmonikus - alul, túlműködtetett-) és azok  kombinációját használva segít elmélyíteni önismeretünket, utat mutatni, hogy megismerjük és minél jobban megoldjuk az előttünk álló kihívásokat.

 

A tanfolyamokon, a könyvekből alapvetően a szükséges ismeretanyagot, módszertant sajátíthatjuk el és az előadók, szerzők tapasztalataival is megismerkedhetünk.

 

Ám minden ember , minden , helyzet egyedi , még akkor is  ha két  képlet azonos  vagy nagyon hasonló . A bal-agyféltekében, a racionális elmében tárolt tudás,elemző rendszer kevés ahhoz, hogy a lehető legjobb értelmezést, megoldást megtaláld.  Szükséged van a másik oldalara is.

 

 

                                                       

                                                       

 

A műhely időtartama: 4 alkalom

Kezdési időpont: 2016. augusztus 11. csütörtök,  18 óra (utána két hetente, csütörtökönként) 4 alkalommal

Részvételi díj: 12.000,- Ft (jelentkezéskor , esetleg az első alkalommal 6.000 Ft-ot előre fizetendő )

                                     

 

 

                                      MAJA PECSÉTEK – KELETI EZOTERIKUS TUDOMÁNYOK

 

                                                                      

 

                                                           

 

                                                                  

 

A maja pecsétek az egyetemes, isteni erők, minőségek kifejező szimbólumok.  Ezek a minőséget ismerik, ezekről tanítanak a keleti (védikus, tibeti, kínai) és a nyugati héber, keresztény és iszlám) ezoterikus tudományok is, az egyes témákról különböző kidolgozottságban.

 

E műhely keretében legjobban kidolgozottsága okán, alapvetően a védikus tanítások és a maja pecsétek kapcsolatával foglakozunk, de időnként kitérünk, a szufi, a keresztény misztikus, a budhikus hagyományokra is.

 

 

 

Elméleti tudást gyűjteni önmagában nincs értelme, ezért a csoportenergia áldásait kihasználva, a Berkely Psyhic Istitut, California, „tisztánlátó, gyógyító és tanácsadókurzusainak módszereit-Magyarországon Nikl Mária vezette be) - felhasználva oldjuk az adott területhez kapcsolódó blokkjainkat, tökéletesebben kapcsolódunk össze ezekkel az erőkkel, hogy jobban tudjunk együttműködni, használni azokat céljaink eléréséhez.

 

 

 

                                                            

 

 

 

                                                           

 

                                                               

 

 

 

A műhely időtartama: 7 alkalom(hét pecsét 2013-ban)

 

Kezdési időpont: 2013. szeptember 11, szerda, 18 óra (utána kéthetente, szerdánként)

 

Részvételi díj: 23.5 00,- Ft

 

(jelentkezéskor vagy az első alkalommal10.000 Ft-ot egy összegben fizetendő, további a harmadik alkalommal)

 

Helyszín: Bp. XIX. ker. Üllői út 178 (Euro Office Center), 2.em.4(térkép: http://euro-office-center.hu/leiras.

 

 

 

 

 

Izelítő

 

Mag: Változó és hallhatatlan magjaink. Mindenki látja a halandó testet és személyiséget, de csak kevesen veszi észre a testben lakozó szellemet, a mögötte álló lelket, és az amögött álló Istent. Élő lélek (a lélek, amely tanul) , spirituális lélek, szellem. Mag mantrák.

 

Kígyó: Kundalini –Sakti, a kígyó erő. . Aktiv, női aspektus.  Az evolució, a manifesztáció ereje, motorja. Koncentrált életerő. Mindenbe létezik: emberben, angyalban, a bolygókban, a napban, az űrben.

 

 

 

 

 

Tavaszi programok

 

                                     A Nő, mint érzelmi kormányos

 

Már megint egy nőiséggel foglakozó foglalkozó kurzus, tanfolyam, műhely, gondolhatod.

Miben más ez a műhely?

 

Egy spirituális elvonuláson kapott inspiráció adta az első lökést, hogy ezzel a témával foglakozzam, s egy másik, hogy ezt a témát egy műhely sorozat keretében más nőkkel és persze ez iránt érdeklődő férfiakkal együtt elkezdjük feldolgozni

 

A nőiség, a női  szerepek jó megélését  számos tanfolyam próbálja segíteni, ez most egy speciális szempontból közelíti meg a témát.

 

A nők könnyebben eligazodnak az érzelmek birodalmában, pusztán azért mert a női ,az Istennői minőség jobban dominál bennük , mint a férfiakban , a társadalmi elvárások megítélés , a nők szocializációja is támogatja őket ebben . A nők életében több hely, idő jut az érzelmekkel való foglakozásra, azok megélésre , kifejezésére és ez jobban is megengedett számukra.

 

Ezen okokból a nők, mint a családi tűzhely őrzői feladata nemcsak a fizikai gondoskodás, táplálás, hanem  a szeretetláng őrzése , felszítása ,a harmónia megteremtése , megőrzése családi , az egyéb fontos kapcsolatokban .

 

Ennek keretében a nők természetesen törekednek felismerni  társaik érzelmi motivációit, szükségleteit,  gyakran felismerik azokat, jó esetben vállalkoznak, tudtak segíteni, hogy a többiek is felismerjék ezeket , s ami az igazi művészet a különböző érzelmi igények , mindenki számára   harmonikus kielégítésében is tudtak segíteni.

 Ebben segítették segítik őket, a az olyan  női princípiumok , mint az együttérzés , az odaadás , az elfogadás, a valódi segítő készség.

 

Nyugati civilizáció által uralt világban élünk, ahol a sarkított férfi „ értékek”, az elme uralma a meghatározó , ami miatt korunkban a férfiak és a nők erős elfojtások élik az életüket.

 

 Miért műhely, mert a szükséges elméleti ismeretek mellet alapvetően a női elmével dolgozunk meditációk, páros gyakorlatok, játékok, tesztek segítségével.

 

Terveim szerint az első részek az alapokkal foglalkozik, egyes témák részletesebb feldolgozására külön 2-3 órás foglakozások keretében is sor kerülhet.

 

 

Az első műhely március 24 –e 9.30-17.00 között , I. Fő utca 23. szám alatt 

 

Téma :

 

1.Énkép- képünk másokról. Valódi énkép - személyiség kép. Mennyire tiéd a te önképed, mennyire a szüleid, társad elvárásait tükrözi az énképed. Mennyire tükrözi önképed a belső változásaidat. Leragadtál-e, hol egy korábbi állapotnál.  Frissítjük saját és társaidról alkotott képedet.

 

 

2. Mi a te elsődleges, „ösztönös „ információ gyűjtési , információ feldolgozó, döntéshozatali szisztémád . Hogyan határozzák meg ezek másokról kialakított képed , a velük való kapcsolatodat. Melyek azok a területek , formák ahogy mások leginkább tudnak rád hatni.

Mi  helyzet a racionalista , tervező lángelme , a az idealista támogató  gyógyító, a gondviselő, fenntartó oltalmazó. stb. típusokkal.

Jung  elméletét továbbvivő Myers-Briggs  típus elméletet hívjuk segítségül.

 

3. Mi, a velük kapcsolatban lévő emberek is folyamatosan változnak . A kapcsolataink létrejöttének , állapotának , mozgásának megértésében , jobb működtetésében sokat segíthet a kapcsolati háromszög / Affinitások,vonzalmak-egyezségek-kommunikáció–modell is.

 

 

Részvételi díj : 8.000 Ft

Jelentkezés : 36-30-3164074

 

 

 

 

 

Szeretetnyelv

 

A szeretet kifejezésének 5 fő típusa.

Melyik a te elsődleges szeretetnyelved?

Mivel, milyen módon kell kifejezniük a szeretetüket az embereknek, hogy te érezd, hogy szeretve, igazán szeretve vagy? 

Te melyik milyen módon fejezed ki a szeretetedet a leggyakrabban. Honnan hoztad ezt? 

Mi a fő szeretetnyelve a számodra fontos személyeknek?

 

 Április      18.15-20.30

 

 

Egyezségek, szerződések

Az életünket átszövik tudatosan kötött egyezségek, s azok is, amelyeknek tudatában sem vagyunk, mégis jelentős befolyással bírnak életünket.  Tudatosan kötött szerződéseinkkel többé – kevésbé tisztában vagyunk, ezért a fókusz most az utóbbiakon lesz.

 

Ebbe a körbe beletartozik sok minden, pl. egy család számára milyen, hogy nézzen ki a vasárnapi ebéd, milyen a munkamegosztás, mennyi időt tölthetnek külön a partnerek és mivel, kivel tölthetik el.

 

Egyezség az is, amikor iskolás korodban, azért, hogy ne bántsanak téged, vagy hogy befogadjanak megírtad valaki leckéjét, odaadtad az uzsonnádat vagy finomabb síkon  gyógyítottad őt, pl. oly módon , hogy átvettél tőle valamilyen terhet..

 

Vannak egyezségek, melyek nem ilyen könnyen tetten érthetőek, mert az egyik fél az energiáját adja, s nem manifesztálódik a másikhoz köthető fizikai tevékenységben.

Gyakran előfordul, hogy ezek az egyezségek még azután is működnek, hogy a megkötésük alapjául szolgáló szituációk már régen megszűntek.

 

Megnézünk néhány egyezségtípust / gyógyító egyezségek, olyan egyezségeket, a mikor más projektjeit valósítod meg. /, s ezekből néhányat nálad is.  Foglakozunk a megszüntetésükkel, módosításukkal, az ezzel kapcsolatos ellenállások kezelésével.

 

 

Április       18.15-20.30

 

 

Bocsánatkérés-megbocsátás nyelve

 

április    18.15-20.30

 

Előzetes bejelentkezés: A programokon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges. Ezt megtehetitek a következő email címen: E.mail voroskigyomuhely@indamail.hu vagy Lenkey Dorottya, lenkeyd@vipmail.hu illetve telefonon: 36 30 316 40 74

 

 

2011. 03. 24. csütörtök és április 13., 18-21.

 

 

 

 

Vörös hold meditáció az emlékezésért és az áramlásért, az egyetemes víz energiáival

 

A maja naptár szerint 2010. július 26.-án kezdődött év a felhangos vörös hold jegyében telik.

 

A Vörös Hold energiája szorosan kötődik az egyetemes vízhez, a víz, mint őselem témaköréhez, az érzelmek, az információk áramlásához.

 

A víz a Holdhoz kapcsolódva előhoz olyan információkat is amelyeket a tudattalanban tároltál idáig, de amelyekre a fejlődésed adott szakaszában szükséged lehet a továbblépéshez. Ezek a lényed lényegére, rendeltetésedre, élettervedre vonatkozó információk. Elkezdődik a nagy emlékezés időszaka.

 

A Hold időszakokban erőteljesen megmutatkoznak azok a területek testi, lelki szinten is, ahol blokkolt az információ-áramlás, ahol elzáródások vannak, ahol nem tudod szabadon kifejezni igaz önvalódat. Erőteljes tisztító időszakok ezek.

 

A felhangos tónus pedig azt az energiát jelenti, amikor céljaink meghatározása, terveink kidolgozása után döntést hozunk a megvalósításról, elindítjuk a manifesztáció folyamatát és az ehhez szükséges összerendezést elvégezzünk.

 

A felhangos Vörös Hold a Föld éve, de természetesen erőteljesen hat a rajta élő emberekre is.

 

A meditáció napja - Kin 89 spektrális vörös hold - energiáit kihasználva, arra, hogy valójában kik is vagyunk, miért vagyunk itt a Földön, mi az ez életbeli küldetésünk. S a meditáció segítségével visszakaphatunk olyan rég elfelejtett tudásokat is, amelyeket már korábban megszereztünk,s feledésbe merült, de a továbblépésünkhöz szükségünk van már rájuk, s elég érettek is vagyunk ahhoz, hogy felelősséggel használjuk őket.

 

részvételi díj: 2.500 Ft

 

 

 

 

2011. 03. 30.szerda, 2011.04.16. szobat  18-20,30

 

 

Maja meditáció az Új Sziriuszi ciklus energiáival

 

 

 

Maja meditáció sorozat része, melynek célja az új idők energiáira való ráhangolódás.

 

A maják olyan egyedülálló tudással rendelkeztek az „időről„, mint senki más a Földön. Jól ismerték a kisebb, nagyobb természetes ciklusokat, s nem csak azok sorrendjét, időtartamát, hanem azok múltbéli, jövőbéli tartalmát is.

 

Tudták ugyanis , hogy az idő „program” is. Azt tudták, hogyan kell összhangba kerülni, harmonikusan megélni ezeket .

 

A maja naptári rendszert - 16 féle különböző célra szolgáló naptárt használtak- ezért nevezzük szinkronáriumnak és nem kalendáriumnak.

 

2012 december 21-én ezekből az egyik – a hosszú számításnak, amely az ősrobbanástól tartotta számon az időt és programokat eseményeket- fejeződik be és elkezdődik egy Új sziriuszi számítás.

 

A két naptár kétféle alapenergiát is hordoz. Ilyen nagy változások nem drasztikusan egyiknapról a másikra történnek. Van egy átvezető, összekapcsoló szakasz, amikor mindkét energia egyszerre jelen van. Az Új energia 1987. július 26.-tól az akkori maja év kezdetétől van jelen.

Az év augusztusában lépett először a Föld a foton övbe igaz akkor még csak egy hétre. Azóta egyre intenzívebben észlelhető az új energia jelenléte is, az egyre intenzívebben emelkedő új energiarezgések és a régi energia együttes jelenléte nem csekély kihívások elé állított és állít még bennünket.

 

E meditáció sorozat keretében te is könnyebben ráhangolódhatsz a már jelenlévő új energiákra, jobban élheted meg az átmenetet.

 

A program két részből áll a vezetett meditáció mellett az aktuálisan érintett energiákról, a kapcsolódó maja információkról is kapsz tájékoztatást.

 

A meditációk alkalmanként is látogathatóak.

 

A részvételi díj: 3.000 Ft. Előzetes bejelentkezés szükséges.

 

 

 

Decemberi  programok

 

 

 

 

 

Légzéssel a jólétért, légzéstréning a hawai huna gyógyászat alapján

 

 

"Megállíthatod az aggodalmaskodást

egyszerűen azzal, hogy tudatosítod az adott pillanatot.
Tedd tudatossá a légzésedet! Érezd, ahogy a levegő átjárja a testedet! Érezd belső energiameződet!" Eckhardt Tolle

A légzés összekapcsolja a testet a szellemmel, az emberi élet az első légzéssel kezdődik és az utolsóval végződik. Titkos tudás birtokában  megállítható  légzést és hallhatatlanná válhat az ember.

 

Ez utóbbiról nem témája a műhelynek.

 

Szó lesz azonban, és főként gyakoroljuk is többek között :

 

-         Hogyan oldhatod fel a benned lévő árnyékokat a fénylégzés segítségével?

-         Hogyan töltekezhetsz fel életerővel ?

-         Hogyan oldhatod fel az életerő áramlás blokkjait légzéssel?

-         Hogyan szakíthatod meg az önszabotázst , s veheted kezedbe újra az irányítást az akaraterőt növelő légzéssel ?

részvételi díj: 1.500

 

 

2010. 12.13. ,csütörtök 18.-21h.

 

Vörös hold meditáció az emlékezésért és az áramlásért, az egyetemes víz energiáival

 

A maja naptár szerint 2010. július 26.-án kezdődött év a felhangos vörös hold jegyében telik.

A Vörös Hold energiája szorosan kötődik az egyetemes vízhez, a víz, mint őselem témaköréhez, az érzelmek, az információk áramlásához. A víz a  Holdhoz kapcsolódva előhoz olyan információkat is amelyeket a tudattalanban tároltál idáig, de amelyekre a fejlődésed adott szakaszában szükséged lehet a továbblépéshez. Ezek a lényed lényegére, rendeltetésedre, élettervedre vonatkozó információk. Elkezdődik a nagy emlékezés időszaka.  A Hold időszakokban erőteljesen megmutatkoznak azok a területek testi, lelki szinten is, ahol blokkolt az információ-áramlás, ahol elzáródások vannak, ahol nem tudod szabadon kifejezni igaz  önvalódat.  Erőteljes tisztító időszakok ezek.


A felhangos tónus pedig azt az energiát jelenti, amikor céljaink meghatározása, terveink kidolgozása után döntést hozunk a megvalósításról, elindítjuk a manifesztáció folyamatát és az ehhez szükséges összerendezéseket végzünk.

A felhangos Vörös Hold a Föld éve, de természetesen erőteljesen hat a rajta élő emberekre is.

A Kin 249  lunáris vörös hold napjának energiáit kihasználva, arra, hogy valójában kik is vagyunk, miért vagyunk itt a Földön, mi az ez életbeli küldetéssünk. S a meditáció segítségével visszakaphatunk olyan rég elfelejett tudásokat is , amelyeket már korábban megszereztünk,s feledésbe merült, de a továbblépésünkhöz szükségünk van már rájuk, s elég érettek si vaygunk ahhoz, hogy feleősséggel használjuk őket.

részvételi díj: 1.500 Ft

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TANFOlYAMOK, MEDITÁCIÓK, ELŐADÁSOK

 

 

 

 

 

 

2010. 10.01., péntek  18- 20,30

 

Maja hullámvarázs meditáció

 

Egy napnak, vagy időszaknak a szinkronáriumban leírt energiáira való ráhangolódásnak fontos eszköze a meditáció. Az egyéni és a csoportos meditáció is nagyon hatékony, a közösen végzett – már csak az ott jelenlévő energiák sokszínűsége, a szinergia miatt is nagyon erős hatású lehet. Ezt megtehetitek velünk együtt is a „Maja Hullámvarázs Meditációk” keretében.

A meditációk két részből állnak. Az első rész: vezetett meditáció, s ezt követi az adott időszak szinkronárium szerinti jellemzőinek ismertetése.

 

A meditációk időpontja minden hullám 7., rezonáns tónusú napja. A rezonáns tónus, mint a  hullám középpontja különleges erő, irányítja az összhangot, ösztönöz.

 

 

A vezetett meditációk segítenek abban, hogy mindenki megtalálja az adott időszak energetikai-program palettájából azokat, amelyek nála aktuálisan fontosak, segít tudatosítani, értelmezni az adott időszak eseményeit, történéseit

 

A fehér kutya hullám fő témájaként , az érzelmi életünk, ahogyan az érzelmeinkkel bánunk, kerül a  középpontba.A szeretet minden formájában a feltétel nélküli szerete az agapé éppúgy mint a filiae, az erosz illetve epitumia . Ez utóbbi az a fajta „ szeretet” amikor a másikra rátapadunk, teljesen birtokolni akarjuk, amikor szinte megfojtjuk a szeretetünkkel,  Elvesszük előle a levegőt, az élet-mozgás terüket beszűkítjük.

 

Az érzelmek maguk is fontos jelzők, a testünk kommunikál velük a szellemünkhöz. Megmutatják, hogy hol vannak bajok, s hol vagyunk jó helyen, azon keresztül, hogy bizonyos helyzetekben, kapcsolatokban rosszul érezzük magunkat, vagy kellemes  érzések, öröm tölt el bennünket. Persze ennek a jelzőrendszernek tulajdoníthatunk túl nagy szerepet és végig drámázhatjuk az életünket. Az érzelmi elfojtás a másik véglet, amikor bizonyos számunkra fájdalmas, kellemetlen  érzésekkel nem akarunk szembesülni, ezért lehúzzuk az "érzelmi kapcsolót" minimumra. Ezzel azonban az "örömmegélési képességünket" is alacsonyra állítjuk, beszürkítjük az életünket.

A részvétel díja 1.500 Ft.

 

 

 

 

 

 

 

2010. 10.14.,csütörtök 18.-21h.

 

C

A maja naptár szerint 2010. július 26.-án kezdődött év a felhangos vörös hold jegyében telik.

A Vörös Hold energiája szorosan kötődik az egyetemes vízhez, a víz, mint őselem témaköréhez, az érzelmek, az információk áramlásához. A víz a  Holdhoz kapcsolódva előhoz olyan információkat is amelyeket a tudattalanban tároltál idáig, de amelyekre a fejlődésed adott szakaszában szükséged lehet a továbblépéshez. Ezek a lényed lényegére, rendeltetésedre, élettervedre vonatkozó információk. Elkezdődik a nagy emlékezés időszaka.  A Hold időszakokban erőteljesen megmutatkoznak azok a területek testi, lelki szinten is, ahol blokkolt az információ-áramlás, ahol elzáródások vannak, ahol nem tudod szabadon kifejezni igaz  önvalódat.  Erőteljes tisztító időszakok ezek.


A felhangos tónus pedig azt az energiát jelenti, amikor céljaink meghatározása, terveink kidolgozása után döntést hozunk a megvalósításról, elindítjuk a manifesztáció folyamatát és az ehhez szükséges összerendezéseket végzünk.

A felhangos Vörös Hold a Föld éve, de természetesen erőteljesen hat a rajta élő emberekre is.

A Kin 189, rezonáns vörös hold napjának energiáit kihasználva, arra, hogy valójában kik is vagyunk, miért vagyunk itt a Földön, mi az ez életbeli küldetéssünk. S a meditáció segítségével visszakaphatunk olyan rég elfelejett tudásokat is , amelyeket már korábban megszereztünk,s feledésbe merült, de a továbblépésünkhöz szükségünk van már rájuk, s elég érettek si vaygunk ahhoz, hogy feleősséggel használjuk őket.

részvételi díj: 1.500 Ft

 

 

 

 

 

Jobbagyféltekés számmisztika

 

A számmisztika a számok, mint szimbólumok segítségével segít eligazodni az életünket meghatározó, arra fontos hatást gyakorló energia minőségek, programok között. Mindezt a számokhoz kapcsolódó analógia sorokon keresztül teszi.

 

Az analógiák közötti barangolásunk úgy a legeredményesebb , ha mind teljesebben használjuk eközben a jobb agyféltekénket,  s mind teljesebben kapcsolódunk tisztán tudásunk energiaközpontjához, hiszen ez kapu az analógiák, az archetípusok világához.

 

A műhely keretében

 

Megismerhettek néhány ehhez szükséges – egyszerűen elsajátítható és a gyakorlatban is könnyen alkalmazható –  eszközt, technikát.

 

Belekóstolunk abba, hogy milyen egyes betűk éter, asztrál, mentál teste.

 

 

Gyakorlatok során a név betűi, születési dátumunk és a mágikus négyzet segítségével

 

–  megnézzük aktuálisan  hol tartunk, hol vannak az elakadásaink a családi karma,         egyéniségünk   kibontakoztatása, alapvető életfeladatunk területén;

– megvizsgálunk egy konkrét általatok választott  problémát;

 

- hosszabb számsorok elemzése a tanfoylamon tanult kulcsok segítségével

A  számhoz kötött analógiák birodalmában könnyebben értelmezhető, pontosabban érezhető alapanalógiák: színek,orró-hideg pontok segítségével  barangolunk. S ezeket is letisztítjuk, amennyire lehet – hozzájuk tapadt, értékelő –  jó kontra rossz – egyéni és kollektív hiedelmeinktől.

 

Ehhez igazából nem szükséges semmi tudatos analógiás előtanulmány, hiszen ezek bennünk vannak csak legfeljebb nem fókuszáltuk erre a figyelmünket.

 

A folyamat részeként dolgozunk a problémáink feldolgozásán is, oldjuk azokat, illetve ahol a teljes oldás aktuálisan nem lehetséges, segítséget kaptok a továbblépséhz. Ennek során néhány további jobb agyféltekés eszköz alkalmazásával is megismerkedtek.

 

 

Kinek ajánlott:

 

 

A műhely a pithagoraszi számmisztika területét öleli fel. Ajánlott erre vonatkozó előképzettség. Amennyiben evvel nem rendelkezel, de hívást érzel, akkor ezt kérlek, hogy a jelentkezésed során jelezd nekem, hogy a műhelyre elkészíthessem az alapvető képleteidet.

 

A módszer különösen jó olyan esetekben, amikor saját magad vagy más problémájának számmisztikai elemzése során elakadtál, nem találod a kulcsot, pl. azért mert az adott esetben a képletből látható, alapvető számokkal van a probléma, hanem egyébként semleges, nem az életút során jellemzően nem „dolgos” területeknél van egyensúlybomlás.

 

Különösen jó abban is ez a rendszer,, hogy megnézd aktuálisan hol tartasz. A számmisztika által is adott időbeli felosztás csak azt mutatja meg, hogy élettervünknek megfelelően hol kellene tartanunk, de nem mutatja, hogy te ténylegesen hol vagy most.

 

 

Részvételi díj: 10.000 Ft, illetve 7.000 azoknak akik, már részt vettek, illetve jelentkezetek egy másik tanfolyamunkra is.

 

2010.10.27. szerda  18- 20,30

 

Légzéssel a jólétért, légzéstréning a hawai huna gyógyászat alapján

 

 

"Megállíthatod az aggodalmaskodást

egyszerűen azzal, hogy tudatosítod az adott pillanatot.
Tedd tudatossá a légzésedet! Érezd, ahogy a levegő átjárja a testedet! Érezd belső energiameződet!" Eckhardt Tolle

A légzés összekapcsolja a testet a szellemmel, az emberi élet az első légzéssel kezdődik és az utolsóval végződik. Titkos tudás birtokában  megállítható  légzést és hallhatatlanná válhat az ember.

 

Ez utóbbiról nem témája a műhelynek.

 

Szó lesz azonban, és főként gyakoroljuk is többek között :

 

-         Hogyan oldhatod fel a benned lévő árnyékokat a fénylégzés segítségével?

-         Hogyan töltekezhetsz fel életerővel ?

-         Hogyan oldhatod fel az életerő áramlás blokkjait légzéssel?

-         Hogyan szakíthatod meg az önszabotázst , s veheted kezedbe újra az irányítást az akaraterőt növelő légzéssel ?

részvételi díj: 1.500 Ft

 

 

 

 

Előadás

 

a maja kalendárium rendszeréről, alapjairól

 

 

 

Bizonyára hallottál már a maja kalendáriumról. Leggyakrabban 2012 kapcsán emlegetik.

Tudod-e, hogy milyen is valójában?

Akarsz többet tudni róla?

 

2010. szeptember  08.-én 18. órákor kezdődő előadás kapcsán sok mindent megtudhatsz a maja kalendáriumról, időszámításról .

 

Többek között hallhatsz:

 

 

A galaktikus és a földi maják kapcsolatáról.

 

Arról ,hogy mennyire más a maják időszemlélete/ nemcsak  a teret mérik vele, hanem az időt programként fogják fel/.

 

Arról , hogy a maja kalendárium a galaktikus standard időre alapul .

A maják naptári rendszerének három részéről, a hosszú számításról a haabról, ami polgári naptár és szent naptárról, tzolkinról.

Arról, hogy a maják a hosszú számítás segítségével a tudomány álláspontja szerint is nagyon ő pontosan határozták, kozmikus eseményeket/pl. ősrobbanás/, és a földi történelem eseményeit.

Hogyan segíti a maja naptári rendszer szinkronáriumként működve, tudatosságunk magasabb szintre hangolásával abban, hogy az elkülönültség mintáinak követése helyett, egységben és harmóniában legyünk az Univerzummal.

Miről szólnak a galaktikus aktiváló portálnapok.

Mi is az az időn kivűli nap, hogyan mire használjuk.

 

Mit hoz június 26-án a beköszöntött maja újév?

 

 

 

Ha érdekel a téma szeretettel várlak.

 

Helyszín: Helyszín: 1111. Bp. Budafoki út 16.-18. 1./1. kapucsengő: Lenkei

Megközelíthető: a 6-os villamos Karinthy F. uti megállójától a Gellért tér felé gyalog 2 perc. A 86-os busz Karinthy F. uti megállójától  attól függően, hogy melyik irányból érkezel 1-2 perc.

Részvételi díj: 1500 Ft

Előzetes bejelentkezés:

E.mail voroskigyo@indamail.hu y

telefonon: 36 30 316 40 74

 

 

 

 

 

 

 

Vörös hold szertartás , az emlékezésért és az áramlásért, az         egyetemes víz energiáival

 

Helyszín: Helyszín:

 

Részvételi díj:

Előzetes bejelentkezés:

 

telefonon: 36 30 316 40 74

 

 

 

szeptember 26., vasárnap

 

 

 

Jobb agyféltekés számmisztika Műhely

 

 

 

 

A számmisztika a számok, mint szimbólumok segítségével segít eligazodni az életünket meghatározó, arra fontos hatást gyakorló energia minőségek, programok között. Mindezt a számokhoz kapcsolódó analógia sorokon keresztül teszi.

 

Az analógiák közötti barangolásunk úgy a legeredményesebb , ha mind teljesebben használjuk eközben a jobb agyféltekénket,  s mind teljesebben kapcsolódunk tisztán tudásunk energiaközpontjához, hiszen ez kapu az analógiák, az archetípusok világához.

 

 

A műhely keretében

 

Megismerhettek néhány ehhez szükséges – egyszerűen elsajátítható és a gyakorlatban is könnyen alkalmazható –  eszközt, technikát.

 

 

Egy meditáció keretében tudatosan is felvehetitek a kapcsolatot azokkal a szellemi mesterekkel akik segíthetik e téren munkátokat.

 

 

Gyakorlatok során a név betűi, születési dátumunk és a mágikus négyzet segítségével

 

–  megnézzük aktuálisan  hol tartunk, hol vannak az elakadásaink a családi karma,         egyéniségünk   kibontakoztatása, alapvető életfeladatunk területén;

– megvizsgálunk egy konkrét általatok választott  problémát;

–  kapcsolati összevetést végzünk.

 

 

A  számhoz kötött analógiák birodalmában könnyebben értelmezhető, pontosabban érezhető alapanalógiák: színek, állat-, növényszimbólumok, forró-hideg pontok segítségével  barangolunk. S ezeket is letisztítjuk, amennyire lehet – hozzájuk tapadt, értékelő –  jó kontra rossz – egyéni és kollektív hiedelmeinktől.

 

Ehhez igazából nem szükséges semmi tudatos analógiás előtanulmány, hiszen ezek bennünk vannak csak legfeljebb nem fókuszáltuk erre a figyelmünket.

 

A folyamat részeként dolgozunk a problémáink feldolgozásán is, oldjuk azokat, illetve ahol a teljes oldás aktuálisan nem lehetséges, segítséget kaptok a továbblépséhz. Ennek során néhány további jobb agyféltekés eszköz alkalmazásával is megismerkedtek.

 

 

Kinek ajánlott:

 

 

A műhely a pithagoraszi számmisztika területét öleli fel. Ajánlott erre vonatkozó előképzettség. Amennyiben evvel nem rendelkezel, de hívást érzel, akkor ezt kérlek, hogy a jelentkezésed során jelezd nekem, hogy a műhelyre elkészíthessem az alapvető képleteidet.

 

A módszer különösen jó olyan esetekben, amikor saját magad vagy más problémájának számmisztikai elemzése során elakadtál, nem találod a kulcsot, pl. azért mert az adott esetben a képletből látható, alapvető számokkal van a probléma, hanem egyébként semleges, nem az életút során jellemzően nem „dolgos” területeknél van egyensúlybomlás.

 

Különösen jó abban is ez a rendszer,, hogy megnézd aktuálisan hol tartasz. A számmisztika által is adott időbeli felosztás csak azt mutatja meg, hogy élettervünknek megfelelően hol kellene tartanunk, de nem mutatja, hogy te ténylegesen hol vagy most.

 

 

 

A létszám a hatékonyság érdekében maximum 8-10 fő.

 

Időpont: szeptember 26. 10-18 óra között , egy rövid ebédszünettel.

 

 

 

Helyszín: 1111. Bp. Budafoki út 16.-18. 1./1. kapucsengő : Megközelíthető: a 6-os villamos Karinthy F. úti megállójától a Gellért tér felé gyalog 2 perc. A 86-os busz Karinthy F. úti megállójától  attól függően, hogy melyik irányból érkezel 1-2 perc.

 

 

Részvételi díj 10 000 Ft, illetve 7.000 Ft azokanak akik már részt vette, illetve jelentkeztek  egy másik tanfolyamunkra . A díj magában foglalja a gyakorlatok leírását tartalmazó jegyzetet is.

 

Jelentkezés : E.mail voroskigyo@indamail.hu

telefonon: 36 30 316 40 74

 

Jelentkezés :

 

 

Szeptember 5.

 

 

Maja "hullámvarázs" meditáció

 

 

 

 

 

 

Maja „hullámvarázs” meditációk, következő: szeptember 5.  18-20h.

részvételi díj: 1.500 Ft

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Maja "hullámvarázs" meditációk

 

 

Nagy szeretettel várunk benneteket!

 

 

 

 

 

Maja „hullámvarázs” meditációk, következő: július 28. 18. órától

részvételi díj: 1.500 Ft

Ibolyaláng meditáció Következő : augusztus 17. 18 órától

részvételi díj: 1.500Ft

Kristály meditációk

 

A tanfolyamok végleges időpontjáról  értesítünk benneteket! Kérlek iratkozzatok fel hírlevelünkre, hogy időben eljutatthassuk hozzátok a legfrissebb programokkal kapcsolatos bővebb információkat!

 

Asztali nézet